A világ minden részréről érkeznek a sportolók Ukrajnát támogató és az orosz agressziót elítélő nyilatkozatai: a múlt hétvégi észt fedett pályás versenyen ukrán himnuszt játszottak, Lengyelország és a Cseh Köztársaság nemzeti szövetségei felszólították az IAAF és az EAA illetékeseit, hogy a világ-és Európa-bajnokságokon ne indulhassanak orosz és fehérorosz versenyzők. John Regis, a 200 méteres síkfutás brit rekordere  azt mondta: „Itt az ideje, hogy MINDEN orosz atlétát kizárjunk szeretett sportágunkból. Egység és szolidaritás Ukrajnával”. Adam Kszczot, a fedett pályás 800 méteres síkfutás regnáló lengyel világbajnoka hozzátette: „Úgy terveztem, hogy a szerbiai fedett pályás világbajnokságon fejezem be a pályafutásomat, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre. Nem tudom elképzelni, hogy fehérorosz és orosz atlétákkal együtt versenyezzek Szerbiában, éppen abban az országban, amelyik elutasította az ukrajnai invázió miatt Oroszországgal szemben hozott szankciókat.”

——————————————————————————————————————————

Ha kíváncsiak vagytok a legfrissebb élő közvetítéseinkre – vasárnap Párizsból jelentkezünk – és eddig nem tettétek meg, iratkozzatok fel youtube csatornánkra. Fontos tudni, hogy technikai okokból újat kellett indítanunk a régi már nem üzemel.