Takács Boglárka tegnap új magyar csúcsot futott 100 méteren. 11.37-je egy tizennyolc éves időt adott át a múltnak, és meg is nyerte vele a Sankt Pöltenben rendezett Continental Tour Challenger versenyt – egy világbajnoki és olimpiai érmessel holtversenyben. A hazafelé úton mesélt az Eurosportnak.

„Valóban, járni igen, futni még nem tudtam, mikor az előző csúcsot futotta Szabó Enikő” – kezdi Takács Boglárka. „Már az előfutamban jól ment a futás, sőt, azt gondolom, talán technikailag pontosabban is sikerült kiviteleznem mindazt, amit az edzőm kért tőlem.”

Hogy aztán a döntőben, hitelesíthető 1.6-os hátszél mellett a körülmények adottak legyenek egy nagy előrelépést jelentő időhöz. „A széllel nem tudunk tervezni, megörülünk, ha érezzük a hátunkban. Azt tehettük magunkért, hogy megtaláljuk a versenyt, ahol pont a kellő erősségű mezőny gyűlik össze.” Kijelenthető, ez tökéletesen sikerült: Takács holtversenyben nyerte a Sankt Pölten-i Continental Tour Challengert a brit Desirèe Henryval.

„Magyar versenyeken már csak ritkán látok valakit magam mellett, de az sem lenne az igazi, ha akárhova nézek, hátak húznak el tőlem. A rajtot nem kaptam el annyira, mint az első futásnál, így a döntőben a brit lány előttem volt, de jól kaptam lábra, megfogtam őt. Örülök a visszajelzésnek, hogy egy olimpiai és világbajnoki érmessel azonos időre vagyok képes.” – mondja Henryról, aki Rióban bronzot, Londonban, a hazai vb-n ezüstöt nyert a 4×100-as váltóval.

„Ez még csak a május végi forma. Nemrég, tavaly év végén igazoltam a Honvédba, és költöztem Székesfehérvárról Budapestre. Gyorsan sikerült alkalmazkodnom, de ahogy belerázódok igazán, illetve, a tervek szerint, ível feljebb a formám, úgy lehetek jobb már idén is.” Takács Székesfehérváron a 2017-19 között százon a férfiak közt triplázó magyar bajnokkal, Szabó Dániellel készült együtt, míg a Honvédban a jelenlegi legjobb férfi sprinter, Illovszky Dominik, illetve a korábbi százas magyar bajnok Sorok Klaudia és Kőszegi Míra az edzéstársai.

Edzője pedig Németh Roland, a magyar férfi csúcstartó (10.08). Ő úgy tervez, hogy „most minél többször hasonlót kell futnia Boglárkának. Elért erre az új szintre, ami ha állandósul, úgy tudunk majd újra lépni egyet előre.”

Az Európa-bajnoki szint 13 századra van az új magyar csúcstól. „Ha ezt a futást tudjuk ismételni, akkor Boglárka kint lesz az EB-n. Vagy úgy, hogy jön az újabb előrelépés és egyenesen megfutja a szintidőt, vagy kikerül a ranglistáról, ami a szezon öt legjobb eredményét veszi figyelembe. Világosak a feladataink.”

Takács Boglárka következő versenyét szintén Ausztriában, Kismartonban futja jövő csütörtökön. Utána szombaton, a Budapest Openen áll rajthoz.

Via: Eurosport