Az ötszörös olmpiai bajnok amerikai sprinter, Allyson Felix tervei szerint Ostravában búcsúzik kedvenc számától, a 200 métertől, amelyben 2012-ben olimpiai bajnok, 2005, 2007, 2009-ben pedig világbajnok lett. Úgy gondolja, hogy ebben az évben még sokat versenyez, de utána befejezi. „Igen, ennyi volt. De nagyon jól éreztem magam végig, és a sport megváltoztatta az életemet. Szóval csak néhány utolsó verseny, felszívom magam, és megpróbálom felhasználni az eddigi tapasztalataimat. Folytatom a szezont, indulok az amerikai válogatón, bár egyéniben nem a világbajnokság a végső célom, inkább a váltók felé kacsingatok” – mondta a 37. évében lévő atlétanő, aki öt olimpiai bajnoki címéből négyet váltóban ért el.