A magasugrás olimpiai bajnoka az olasz Gianmarco Tamberi a napokban azt nyilatkozta, hogy megválik edzőjétől, egyben édesapjától, Marco Tamberitől. „Ezt a döntést már egy ideje fontolgattam. Voltak együtt sikereink, de voltak kudarcok is. Tudom, hogy ez a világbajnokság előestéjén egy jelentős bátorsággal meghozott döntés, de az eddigi vitatott szezon elemzéséből fakad. Elsősorban a technika révén van lemaradásom, de az ebben a számban egyértelműen az eredmények romlását jelenti. De mivel nekem fontos az a vb, meg kellett lépnem” – mondta a sportoló. De a FIDAL elnöke, Stefano Mei közbenjárására folytatódott az együttműködés az olimpiai bajnok —–magasugró és édesapja között. „Megkértem mindkettőjüket, hogy várják meg a szezon végét, hogy kiértékeljék az eredményeket” – mondta Mei. Ezt valószínűleg Gianmarco elfogadta, mert Marco Tamberi az Egyesült Államokba utazott, hogy kövesse fiát.