A 400 méteren háromszoros egyéni olimpiai érmes grenadai Kirani James ötödik világbajnokságán indul Oregonban. A 2012-es olimpiai aranyérmese (akinek van olimpiai ezüst-és bronzérme is) 2011-ben arany-, 2015-ben bronzérmes lett a világbajnokságon, és 2013-ban és 2019-ben is döntőt futott. Tavaly olimpiai bronzérmével és 44 alatti idejével James bizonyította, hogy két év betegeskedés után ismét jó formába került. Idén öt versenyen indult, ebből négyet megnyert, köztük két Gyémánt Liga-versenyt Rómában és Oslóban, „Úgy gondolom, hogy ez egy fantasztikus vb lesz, és mivel eddig szinte minden sikerült nekem ebben a szezonban, remélem, hogy minden összejön, és jó teljesítményt nyújtok” – mondta James, aki csütörtökön utazik Eugene-be arizonai bázisáról, és akit a legendás sprinter, Harvey Glance edz nemzetközi karrierje kezdete óta.