A hármasugró Yulimar Rojas elismerite, hogy többet remélt a 15,47 méteres erdménynél, bár ez is elég volt a világbajnoki aranyéremhez. A venezuelai így nyilatkozott a Reuters-nek: „Szerettem volna nagyobbat ugrani, és úgy éreztem képes is leszek rá. De az az igazság, hogy lábsérülésem miatt csak rövid felkészülési időszakom volt.. De legyőztem az időt, a sérülést, bármit, ami az utamban állt, és úgy gondolom, ez a jutalom a kitartásért, az akaratért és a hitért, hogy ez lehetséges”.”

Nafi Thiam, a hétpróba világbajnoka büszke arra, hogy túljutott a szezon sérüléssel tarkított kezdetén. „Ez nagyszerű jutalom mindazok után, amit elszenvedtem, és önbizalmat ad az elkövetkezendő dolgokra. (Bár Münchenről még nem döntöttem). A felkészülésemet figyelembe véve magam is meglepődtem. Minden nap sírtam, hogy vajon mi a legjobb, amit tehetek. Kihagyni ezt a vb-t, hogy felépüljek, vagy kockáztatni, hátha sikerül? Amikor láttam, hogy mit értem el, azt mondtam, ez őrület. Büszke vagyok magamra” – nyilatkozta a belga többpróbázó.

A gerelyhajítás olimpiai bajnoka, Neeraj Chopra azt mondja, csak az aranyra gondol, nem érdekli az eredmény. Az indiai, aki csütörtökön a selejtezővel kezdi meg versenyét Eugene-ben, a Telegraph Indiának nyilatkozott: „Mindössze 6 centiméterrel maradtam el a 90 méteres határtól, elég közel voltam hozzá. Remélem, hogy idén sikerül átlépnem ezt az álomhatárt. De sosem gondolkodom vagy koncentrálok a távolságra, amikor versenyre megyek. Csak megpróbálom a 100 százalékomat nyújtani.