A müncheni multisport Eb keretében sorra kerülő kontinensviadalon a rekordlétszámú, 46 fős magyar csapatból elsőként Klekner Hanga mutatkozott be rúdugrásban, majd Takács Boglárka nagyszerű teljesítménnyel, futamgyőztesként bejutott az elődöntőbe 100 méteres síkfutásban a hétfőn kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.
Takács Boglárka 11.37 másodperces, idei országos csúcsánál öten is jobbat tudtak futamában, a Honvéd sprintere azonban borította a papírformát. Remek hajrával elsőnek dobta be magát a célba 11.44 másodperces idővel a müncheni Olimpiai Stadionban. Futamonként az első négy léphetett tovább az elődöntőbe, ahová Takács végül a hetedik legjobb eredménnyel került be.
Takács Boglárka futamgyőzelme után a közmédiának elmondta: elégedett volt a futásával az előfutamban, ahol szeretett volna úgy teljesíteni, ahogyan előtte a bemelegítést megcsinálta.
„Jó formában érkeztem az Eb-re, nagy élmény első felnőtt világversenyemen indulni, ráadásul egy ilyen nagy stadionban, ami számomra szintén újdonság. Az előfutamra az volt a terv, hogy jól versenyezzek, és legyek a négy továbbjutó között. A futamgyőzelem most csak ráadás volt, aminek persze nagyon örülök. Az időeredményem kezdésnek nem rossz, sőt, előfutamban kimondottan jó” – nyilatkozta.
A női 100 méter elődöntőit kedden este rendezik a multisport Eb keretében zajló atlétikai kontinenstornán.
A müncheni multisport Eb keretében sorra kerülő kontinensviadalon a rekordlétszámú, 46 fős magyar csapatból elsőként Klekner Hanga mutatkozott be.
A 22 éves debreceni versenyző idén többször megjavította egyéni csúcsát, amely jelenleg 4,45 méter, a döntőbe jutáshoz azonban 4,55 méterben határozták meg a szintet. Klekner a 4,10 és a 4,25 méteres magasságon is elsőre jutott túl, a 4,40-et viszont háromszor leverte, így kiesett.
MTI