Szilágyi Réka a negyedik helyen végzett gerelyhajításban a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai kontinensviadalon.
Szilágyi 57,40 méteres teljesítménnyel a 12., azaz utolsó helyen került be csütörtökön a szombati döntőbe. A 2015-ös ifjúsági világbajnokságon negyedik magyar atléta szombaton 52,28-cal kezdett, másodikra azonban idei legjobbját elérve 60,57 méterre repítette gerelyét, amivel a nyolcadikról a második helyre jött fel. Harmadikra 55,14-et dobott, de a második kísérletével a második helyről folytathatta a versenyt, amelyben már csak a legjobb nyolc maradt.
A negyedik dobása nem sikerült, ezt le se mérette, ötödikre 56,29-ig jutott, és továbbra is második volt a 65,81 méteres egyéni csúccsal élen álló és később győztes görög Elina Tzengko mögött. Az utolsó sorozatban azonban előbb a cseh Barbora Spotakova 60,68 méterre repítette gerelyét, majd a szerbiai Adriana Világos 62,01-re, Szilágyi pedig nem tudott javítani (57,29), így a negyedik helyre szorult vissza. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája ezzel együtt várakozáson felüli szép eredményt ért el.
„Sajnálom nagyon, hogy nem jött össze a dobogó” – nyilatkozott az M4 Sportnak. – „Ebből tanulni kell, de nagyon jó tapasztalat volt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és jövőre, a budapesti világbajnokságon még jobb akarok lenni.”
Hozzátette: nagyon örül, hogy sikerült a második sorozatban az idei legjobbját megdobnia, ugyanakkor még nagyobbat akart a folytatásban.
„Úgy éreztem, hogy még van benne, hajtottam, még nagyobbat akartam dobni, de ma így sikerült” – összegzett.
Eredmény:
női gerelyhajítás, Európa-bajnok:
——————————
Elina Tzengko (Görögország) 65,81 m
2. Adriana Világos (Szerbia) 62,01
3. Barbora Spotakova (Csehország) 60,68
4. SZILÁGYI RÉKA 60,57
Délelőtt rendezték meg a női 20 km gyaloglást, magyar indulóval. Antigoni Ntriszmpioi révén görög győzelem született a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai kontinensviadalon, szombaton.
A keddi napon 35 km-en is elsőként célba érő Ntriszmpioi – az esemény eredményközlője alapján – legjobb egyéni teljesítményét nyújtva 1:29:03 óra alatt ért célba. A második helyen a lengyel Katarzyna Zdzieblo, míg harmadikként – szintén legjobb egyéni idejével – a német Saskia Feige végzett.
A magyar induló, Oláh Barbara 9:28 perces hátránnyal a győztes mögött ért célba és a 16. lett.
Korábban a férfiaknál a spanyol Álvaro Martín diadalmaskodott.
Eredmény (az Eb honlapja alapján):
női 20 km-es gyaloglás, Európa-bajnok:
——————————
Antigoni Ntriszmpioi (Görögország) 1:29:03 óra
2. Katarzyna Zdzieblo (Lengyelország) 1:29:20
3. Saskia Feige (Németország) 1:29:25
…16. OLÁH BARBARA 1:38:31
A verseny további részében a várakozásnak megfelelően Armand Duplantis nyerte a rúdugrást a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai kontinensviadalon.
A 6,21 méterrel világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok svéd 6,06 méteres Európa-bajnoki csúccsal védte meg a címét.
A nők 4×400 méteres váltójában a hollandok voltak a leggyorsabbak, így a befutó ember, Femke Bol – a 400 méteren és a 400 m gáton aratott diadala után – harmadik aranyát gyűjtötte be.
A férfiaknál a britek nyerték ugyanezt a váltót.
Női 800 méteren a brit Keely Hodgkinson győzött, aki a tavalyi tokiói játékokon és az idei eugene-i világbajnokságon is második volt. Női 3000 m akadályfutásban az albán Luiza Gega bizonyult a legjobbnak 9:11.31 perces Európa-bajnoki rekorddal.
Eredmények (az Eb honlapja alapján):
férfi rúdugrás, Európa-bajnok:
—————————–
Armand Duplantis (Svédország) 6,06 m
2. Lita Baehre (Németország) 5,85
3. Pal Haugen Lillefosse (Norvégia) 5,75
férfi 4×400 m, Európa-bajnok:
—————————-
Nagy-Britannia (Matthew Hudson-Smith, Charles Dobson, Lewis Davey, Alex Haydock-Wilson) 2:59.35 p
2. Belgium (Alexander Doom, Julien Watrin, Kévin Borlée, Dylan Borlée) 2:59.49
3. Franciaország (Giles Biron, Loic Prévot, Téo Andant, Thomas Jordier) 2:59.64
női 800 m, Európa-bajnok:
————————
Keely Hodgkinson (Nagy-Britannia) 1:59.04 p
2. Rénelle Lamote (Franciaország) 1:59.49
3. Anna Wielgosz (Lengyelország) 1:59.87
női 3000 m akadály, Európa-bajnok:
——————————
Luiza Gega (Albánia) 9:11.31 p
2. Lea Meyer (Németország) 9:15.35
3. Elizabeth Bird (Nagy-Britannia) 9:23.18
női 4×400 m, Európa-bajnok:
————————–
Hollandia (Eveline Saalberg, Lieke Klaver, Lisanne De Witte, Femke Bol) 3:20.87 p
2. Lengyelország (Anna Kielbasinska, Iga Baumgart-Witan, Justyna Swiety-Ersetic, Natalia Kaczmarek) 3:21.68
3. Nagy-Britannia (Victoria Ohuruogu, Ama Pipi, Jodie Williams, Nicole Yeargin) 3:21.74
korábban:
férfi 20 km-es gyaloglás, Európa-bajnok:
——————————
Álvaro Martín (Spanyolország) 1:19:11 óra
2. Perseus Karlström (Svédország) 1:19:23
3. Diego García Carrera (Spanyolország) 1:19:45
MTI