A Francia Legfelsőbb Bíróság pontot tett az atlétikát 2014-ben sárba rántó korrupciós ügy utolsó fejezetére

Végre vége: a héten a Francia Legfelsőbb Bíróság végérvényesen bűnösnek ítélte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 1995-ben súlyos törvénysértések miatt menesztett szenegáli elnökének fiát, az apja jóvoltából az IAAF (ma már WA) marketing konzultánsának kinevezett és e minőségében garázdálkodó Papa Massata Diackot, vele együtt a francia Habib Cissét, a szervezet első emberének egykori vezető jogtanácsosát. Az atlétikát sárba rántó korrupciós ügyek megkérdőjelezhetetlen főkolomposa maga Lamine Diack volt, akit 2015-ben előbb háziőrizetbe helyeztek, majd 2020-ban fiával, és az IAAF doppingellenes osztályának lebukott francia vezetőjével, Gabriele Dolléval és más bűntársaikkal együtt börtönbüntetésre ítéltek. Korára és megromlott egészségi állapotára való tekintettel a megszégyenült Lamine Diack nem került a rácsok mögé, de 2021. december 3-án bekövetkezett haláláig háziőrizetben kellett maradnia.

 

Futni hagyták az oroszokat

A sportágnak hatalmas erkölcsi és anyagi károkat okozó ügy kirobbanása előtt a kanadai székhelyű WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség jelezte az illetékes francia hatóságoknak, hogy valami nagyon nincs a rendjén az IAAF monacói főhadiszállásán, azaz fennáll a gyanúja annak, hogy az olimpiai sportág nemzetközi szövetségének több tisztségviselőjét lefizették, hogy a doppingvétségeknek ne legyen következménye, és azok ne kerüljenek a nyilvánosságra. Euroszázezreket zsebeltek be, és nem sokkal később az is kiderült, hogy a „fizetségért” cserében orosz atlétákat hagytak futni, ha azok fennakadtak az ellenőrzések rostáján. A hivatali asztalfiókokban és páncélszekrényekben elrejtett terhelő dokumentumok évekig ott lapultak, miközben orosz atléták az olimpiai játékok, a világbajnokságok és más nemzetközi versenyek résztvevői lehettek.   Az, hogy hasonló gazságokra, amelyek a tiszta versenyzés mellett kiálló ellenfeleik esélyeit nem kis mértékben csökkentették, újabban már nem kerülhet sor. Köszönhetően az elnökváltásnak, a tekintélyt parancsoló és makulátlan brit Sir Sebastian Coe színrelépésének, az ő nevével fémjelzett megtisztulást célzó hadjáratának, annak részeként pedig az új ellenőrzési módszerek bevezetésének.

 

A Diack-klán tagjai és a cinkostársaik persze kígyót-békát szórtak a küldetését teljesítő Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségre, minden bűnüket letagadták és pereskedésbe is kezdtek. Az ügyre most a Francia Legfelsőbb Bíróság tett pontot, mondhatni úgy,

ahogy kellett. Veszítettek a vádaskodó elkövetők, ráadásul 200.000 euronál is nagyobb összegű büntetést is kiszabtak rájuk.

 

A papa meghalt, a fia elmenekült, vagyonát zárolták

Ezúttal nem egy dopping- vagy sportjogi kérdés került terítékre, még csak nem is olyan ügy, amiben a Sport Legfelső Bíróságnak (CAS) kellett állást foglalnia, hanem egy súlyosnak számító következményes büntetőügyről, amely bíróságokat megjárva jutott el a párizsi székhelyű Francia Legfelső Bíróságig”- véleményezte a hírt az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője, hozzátéve, hogy ez esetben a WADA nem döntéshozóként, hanem  ügyfélként vett részt a peres eljárásban. – Lamine Diack kihallgatására nem kerülhetett sor, mert ő 2021. decembere óta nincs az élők sorában, fia Papa Massata Diack pedig azért nincs letartóztatásban, mert Szenegálba, a hazájába menekült, ahonnan nincs kiadatás. Az országot nem hagyhatja el, amúgy meg minden vagyonát zárolták. Egy nagyszabású nemzetközi jogi per zárult le végre Párizsban, aminek a végkifejletének azért is örül a WADA,  mert ez egy nagyon hosszú és kemény menet volt. Véleményem az, hogy ha minden „bűnös” azonnal beismerné a vétkességét, akkor az ilyen ügyek gyorsan leperegnének, de sajnos nem ez a jellemző a világban, így Magyarországon sem. Az első évek általában a heves tagadással és a doppingellenes rendszer szidalmazásával telnek el, de a végén mégis csak az igazság győz. Örömmel olvasom, hogy Witold Banka, a WADA nemrégiben Magyarországon járt elnöke is úgy véli, hogy Párizsban a tiszta sport aratott győzelmet. A szervezet elnöke arra is emlékeztetett, hogy 2015-ben éppen azok az információk segítették a bűnelkövetők elszámoltatását, amelyeket a WADA osztott meg az illetékes hatóságokkal.” – hangsúlyozta a magyar szakember, aki szombaton a magyar úszósport élvonalbeli képviselőinek tartott előadást, és hívta fel ott is a résztvevők figyelmét az előírások pontos betartására, valamint arra, hogy az ellenőrzések és az elemzések hatékonysága évről-évre  magasabb színvonalat képvisel.

 

Mind ehhez még annyit, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kezdeményezésére, de attól és a WADA-tól is függetlenül doppingellenes feladatokat lát el az Athletics Integrity Unit (AIU) elnevezésű testület, amely tanulva a Diack-éra hibáiból,  példátlan szigorral sújt le a doppingolókra. Nagyon sok pénzt költenek mintavételekre és analízisekre és elképesztően profi szakértői és jogászi csapatuk van. Ma ők messze a legerősebb, egy nemzetközi szövetség által létrehozott, doppingellenes feladatokat ellátó testület.

 

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat