Helsinki és Budapest között sorra dőltek a tabuk, így jutott el a női atlétika az egyenjogúsítás csúcsáig

Nem panaszkodhatnak az atlétanők arra, hogy a világbajnokságokon hátrányos a helyzetük a férfi versenyzőkkel szemben, mert a két nem képviselői 2019 óta ugyanannyi – szám szerint 24-24 – versenyszámban mérhetik össze az erejüket. A több lépcsőben megvalósult egyenjogúsításnak köszönhetően manapság már nem is emlegetik úgy a „női oldalt”, mint ahol a gyengébb nem képviselői versengenek egymással. Olyan „férfias” számok is a programjukba kerültek, mint amilyen a kalapácsvetés és a rúdugrás, még inkább a hármasugrás, amelynek korábban még a gyakorlását sem javasolták az orvosok. Sorra dőltek a tabuk az 1983-ban Helsinkiben megrendezett első világbajnokságtól egészen mostanáig, miközben a negyven évvel ezelőtti állapothoz képest 41-ről 49-re emelkedett a versenyszámok száma. Azért nem kétszer 24-re, azaz 48-ra, mert kezdve a 2019-es dohai világbajnoksággal a 4×400 méteres vegyesváltók is világbajnoki elsőségért mérhetik össze az erejüket, 2-2 férfi, illetve női futóval.

 

A nagy áttörés

„Eleinte minden újítás bejelentését vegyes érzelmekkel fogadta az atlétaszakma, abban viszont rendre teljes volt az egyetértés, hogy az új versenyszámok kapukat tárnak fel, a bővülő választék pedig egyre több fiatal érdeklődését kelti fel, másszóval pozitív folyamatok indultak el” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Molnár Krisztina, a női rúdugrás 455 centiméteres országos csúcsának gazdája, az ugyanebben a számban a budapesti világbajnokságon induló Klekner Hanga edzője.

„Úgy gondolom, hogy a nagy áttörés 1999-ben következett be, amikor a sevillai világbajnokságon először rendeztek női kalapácsvető és rúdugró versenyeket, aminek egészen más volt a fogadtatása, mint amikor 1993-ban a női hármasugrás zöld jelzést kapott. Addig a szakorvosok, köztük az ortopédusok és a nőgyógyászok, de még a versenyzési engedélyeket kiadó sportorvosok is azt hangoztatták, hogy a női test felépítése az alkati szempontokat figyelembe véve egészségügyi akadályt emel a női hármasugrás világbajnoki premierje előtt. Ezzel szemben viszont nem számított forradalmi eseménynek a női rúdugrás bemutatkozása, az a versenyszám, ami számomra is nagy kihívást jelentett. Hozzám hasonlón sok tornásznő váltott át az atlétikának erre a látványos számára, kamatoztatva azokat a képességeit, amiket a lóugrás, a felemáskorlát, a gerenda és a talaj elemeinek gyakorlása közben sajátított el. Amikor aztán az atlétikai versenyeket magam mögött hagytam és rúdugró edző lettem, jó sokáig egyedül képviseltem a női nemet a tribünön a férfi kollégák társaságában, de a helyzet azóta sem sokat változott.”

Barcelonában értek a csúcsra

„Azt, hogy a női rúdugrás micsoda őrületesen gyors fejlődésen ment át, mi sem bizonyítja jobban, hogy a világcsúcsot 506 centiméterrel tartó Iszinbajeva 1963-ban a férfiak mezőnyében a világranglista első helyezettje lehetett volna” – mondta Molnár Krisztina, aki 24 évig sportolt, tornászként olimpiai hatodik helyezett csapatban szerepelt Barcelonában, atlétaként pedig egy Európa-bajnoki hetedik helyezés volt a legjobbja.

 

Ehhez még annyit, hogy Szabó Dezső, a hétszeres rúdugró bajnoknő férje, az EB-bronzérmes és a budapesti világbajnokságon is induló Krizsán Xénia hétpróbázó mestere, maga is kiváló atléta volt, pályafutása csúcsán, az1992-es barcelonai olimpián tízpróbában a negyedik helyen végzett. A házaspár mindkét tagja számára nagy boldogságot jelentene, ha Klekner Hanga alig néhány napos 446 centiméteres egyéni csúcsát megjavítva a budapesti atlétikai világbajnokságon is jól szerepelne, az pedig már csak Krisztina nem titkolt vágya, hogy a 23 esztendős tanítványa döntse meg az ő, immár 17 esztendős országos csúcsát.

 

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Fotók: Katona Gábor, illetve Klekner Hanga, AFP