A Testnevelési Egyetemen megrendezett díjátadó gálán, mondhatni „hazai pályán” részesült mesteredzői elismerésben Szalma László, aki a patinás tudásközpont atlétikai tanszékének vezetője, emellett a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke is. A 66. születésnapja előtt álló egykori távolugrónagyság harmadmagával, a kajak-kenu sportban tevékenykedő Hüttner Csabával és az úszóedzőként sikeres Plagányi Zsolttal együtt csatlakozhatott a mesteredzők társaságának elitjéhez.

 

„Immár harminc éve edzősködök, a tanszékvezetői váltóbotot pedig az augusztusban elhunyt Zarándi Lászlótól, az olimpiai bronzérmes és a 4×100-as váltó tagjaként Európa-bajnoki aranyérmes egykori sprintertől vethettem át, aki nem mellesleg sportpályafutásom utolsó szakaszában az edzőm is volt” -nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Szalma László.

Az 1985 óta 830 centiméteres, ma is elismerésre méltó teljesítményével magyar csúcstartó Szalma negyven éve, a Helsinkiben megrendezett első szabadtéri atlétikai világbajnokságon negyedik lett, ahogy a moszkvai olimpián is, két fedettpályás Európa-bajnokságot megnyert, öt alkalommal választották meg az Év Magyar Atlétájának.

 

„Hetedik éve foglalkozok nagy lelkesedéssel paraatléták felkészítésével. Közülük a legtöbbre Ekler Luca vitte, aki Tokióban 563 centiméteres eredményével világcsúcsot javítva lett a távolugrás olimpiai bajnoka – folytatta a sokoldalú szakember, aki tudását magas szintre fejlesztve húsz éve golfoktatással is foglalkozik. – Luca egy egészen különleges sportoló, ennek köszönhetően a 100 és a 400 méteres távokon is ő a világcsúcstartó.”

 

Szalma büszke arra, hogy szigorú és átlátható, a Magyar Edzők Társaságának szakemberei által kidolgozott kritériumrendszernek megfelelve érdemelte ki a mesteredzői díjat, ami harminc éves kitartó munkájának elismerése.

„A nemrégiben befejeződött budapesti világbajnokság is azt bizonyította, hogy az eredmények egyre jobbak, a konkurencia pedig mind nagyobb. Szerencsések azok az edzők, akik a szakma nagyságai, ráadásul olyan versenyzőket készíthetnek fel, akik született tehetségek és a legkeményebb edzések elől sem hátrálnak meg, ám van ellenpélda is. Tucatjával akadnak az atlétikában olyan remek szakemberek, akikről azért nem hallunk, mert a sors nem hozza őket össze igazi talentumokkal. Mosolyogtató, de sajnos igaz, hogy a harmadik kategóriába a kóklerek és a tehetségtelenek sorolhatóak, akik között fellelhetőek viszont olyan mázlisták, akik düllesztik a mellüket, pedig az elért siker nem az ő dicsőségük, hanem sokkal inkább a kivételes tehetséggel és képeségekkel megáldott tanítványuknak köszönhető” -mondta befejezésül a Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanárembere, aki Ekler Lucával címvédésre készül a jövő évi párizsi paralimpiai játékokon.

 

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat