Különleges szereplője volt a budapesti atlétikai világbajnokságnak a hétpróbázóként a tizedik helyig jutó Nemes Rita, aki úgy ért fel pályafutása legmagasabb csúcsára, hogy motivációt veszített sportolóként közel kilenc évig nem versenyzett. Ez idő alatt az edzéseit csak jóleső edzegetésnek lehetett nevezni.

Amit ifjúsági korú atlétaként, főként 400-asként elért, azt a miskolci Drotár Ottónak köszönhette, 2017-es visszatérését követően pedig Szász László tartotta a lelket benne. Második edzőjének nem volt ellenére, hogy Rita a futószámokról lemondva hétpróbázóként építse fel újra magát, de abban is támogatta, hogy Budapestre költözve keressen magának olyan elismert többpróba-specialistát, akire csak felnézni lehet. Így került Szabó Dezső tanítványai közé, klubot váltva az MTK-ba, amelynek büszkesége Krizsán Xénia, a budapesti világbajnokság negyedik helyezettje.

 

Az első után nem lesz második

A most már kellőképpen motivált Nemes Rita azt szeretné, hogy jövőre, amikor a veterán (szenior) atléták korába lépve már a 35. évét is betölti, úgy vonulhasson vissza, hogy az olimpiai álmát is valóra váltotta.

„Becsapnám magamat, ha úgy készülnék, hogy nem az utolsó dobásom következik.  Ezért is fordul meg a fejemben sokszor, hogy vajon mire vittem volna, ha nem tartok hosszú szünetet, miközben egy fitneszteremben recepciósként dolgoztam. A mostani feladatom húzós. Párizsban várhatóan azok is rajthoz állnak majd, akik a budapesti Vb előtt lemondták a részvételüket, a mezőny tehát erősebb lesz és tagjai talán még elszántabbak is, mert olimpiát csak négy évente rendeznek, világbajnokságokat viszont két évenként. A magyar olimpikonoknak ráadásul azzal is számolniuk kell, hogy olyan fogadtatásban és fergeteges biztatásban Párizsban aligha részesülhetnek, mint idén augusztusban, hazai pályán, a Nemzeti Atlétikai Központban” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Nemes Rita, a kétszeres magyar bajnok atlétanő.

Tavaly a világbajnokság előtt megnyert egy franciaországi versenyt, egy lengyelországin pedig harmadik lett, ezért sem számított annyira váratlan eseménynek a 10. helye.

 

Gerelyhajításán kell javítania

Lehetett volna a budapesti világbajnokságon hatodik is, ha a gerelyhajításban sikerül megközelítenie az 52.43 méteres egyéni csúcsát, ám ebből semmi sem lett, pedig a hatodik szám előtt még ott volt Krizsán Xénia nyomában. Ezúttal csak 44.68 méterig szállt a gerelye, a sokkal jobbhoz a magyar szurkolók bíztatása sem segítette hozzá.

Próbálok mindent úgy csinálni, ahogy tanácsolják, de amióta visszaestem, egyszerűen nem tudok javítani a gerelyes eredményemen. Fognám a fejemet, ha emiatt maradnék le az olimpiáról, de inkább azzal foglalkozok, hogy jelenleg a 13. helyen állok a világrangsorban a 6232 pontos egyéni csúcsommal, közel a 6400 pontos olimpiai szinthez. Ahhoz, hogy biztos lehessek a dolgomban, legalább két számban szeretnék egyéni csúcsot javítani, és a lehető legjobban szerepelni az olimpiai előtti nagy erőpróbákon, előbb fedettpályán és ötpróbában a Glasgow-i világbajnokságon, majd a római szabadtéri Európa-bajnokságon, az országos bajnokságon, szóval mindenhol, ahol magabiztosabbá válhatok. Minden edzőtáborban a maximumot fogom kihozni magamból, amióta egyenesbe kerültem, újra az atlétika a mindenem, szóval már csak szerencse és jó egészség kell ahhoz, hogy a búcsúversenyem az olimpia lehessen. Hogy aztán mi lesz velem? Hát ez egy fogós kérdés. Mindenképpen a sport közelében szeretnék maradni, edző vagy menedzser aligha lesz belőlem, de sportmasszőrként, terapeutaként el tudom magamat képzelni” -mondta befejezésül Nemes Rita.

 

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Fotó: Zsigmond László