Kevés a szabadideje a 25 esztendős Vindics-Tóth Lili Annának, az olimpiai tűzkeresztségen Tokióban átesett atlétanőnek. A számára emlékezetes versenyen hárommal több ellenfelét kellett volna lehagynia, hogy a 3000 méteres akadályfutásban a döntőbe juthasson.

Ha már a tűzkeresztségről szó esett, a Dombóváron felnevelkedett, és onnan a fővárosba került élsportoló szakaszvezetőként szolgál a Magyar Honvédség sportolókat felvonultató alegységében, amit inkább sportszázadként emlegetnek. Büszke arra, hogy ebbe a kötelékbe tartozik, amelynek lelkes tagjaként közelharcra felkészítő gyakorlatokat is elvégzett már, sőt, még géppisztollyal is tüzelt. Kimondottan jól áll neki a katonasportolók mundérja, amelyet többnyire ünnepi eseményeken ölt magára.

 

Gyakorlatoznak és toboroznak is

„Nagyon komolyan veszem a „sereg” tagjaként az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokat, éppen úgy, mint az atlétikát és az egyetemi tanulmányaimat – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 3000 méteres akadályfutást az 5000 és a 10000 méteres síkfutással, valamint a mezeifutó versenyekkel felcserélő atlétanő, akinek a férje, a szintén válogatott Vindics Balázs is „szakmabéli”, de ő a vetélytárs UTE sportolója. – Jól érzem magamat a sportszázadban, hasznosnak tartom a gyakorlatozást és a havonta ismétlődő közös munkát, ami ugyanúgy fegyelemre és összpontosításra késztet, mint a sport, az edzések és a versenyek sorozata. Kiváló sportemberek a század tagjai, olyanok, mint például az olimpiai második helyezett és Vb-győztes vívó Siklósi Gergely, a világbajnoki ezüstérmes birkózó Lévai Zoltán, valamint az olimpiai bronzérmes és világbajnoki első helyezett öttusázó Marosi Ádám. Már a második sportszázad szerveződik, amelynek toborzásához a katonasportolói pálya népszerűsítőjeként mi is hozzájárultunk. Talán az én meggyőző szavaim is kellettek ahhoz, hogy a most felálló századba 21 atléta jelentkezett.”

A Vindics házaspár: Lili és Balázs

„Akadálymentesítette” magát

Három évvel ezelőtt még akadályfutóként érdemelte ki az olimpiai versenyzés lehetőségét, aminek igazolásaképpen 9:30.96 perces idővel – közel tíz másodpercet javulva – megjavította az egyéni csúcsát. Ez a 18. helyhez volt elegendő a nála jóval tapasztaltabb versenyzőket felvonultató mezőnyben, legkevesebb három ellenfelénél kellett volna jobb időt futnia, hogy a döntőben is megmutathassa magát.

„Az akadályfutás pályafutásom legnagyobb sikereivel ajándékozott meg, de sajnos sok bánatot és bosszúságot is okozott a bukásokkal, sérülésekkel és a kudarcként megélt versenyeimmel. Megkönnyebbülés volt számomra az a nap, amikor el tudtam határozni magamat egy viszonylag hosszú időszak lezárására, amivel, hogy úgy mondjam, „akadálymentesítettem” magamat. Új lehetőségek tárulkoztak fel előttem, amióta az 5000 és a 10000 méterre fókuszálok, utcai versenyeken állok rajthoz, és újra mezeifutóként is megmérettetem magamat, amely utóbbiban már 2017-ben is szép sikereket könyvelhettem el, a junior Európa-bajnokságon ezüstérmes is lettem.”

 

Duplázni szeretne Rómában, egyéni csúcsot javítani Párizsban

Három éve a Corvinus Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatójaként diplomázott, ugyanazzal a lendülettel folytatta a tanulmányait a mesterképzésben, ezúttal a vezetés és a szervezés ismereteiben elmerülve.
„Eddig nem okozott gondot a tanulás és a sport összehangolása, amelynek tartalmas kiegészítése a katonasportolói kötelességeim teljesítése. A nagy és mindent felülíró cél 2024-ben a párizsi olimpiai szereplés kiharcolása. A kapu nehezen fog feltárulni, noha az idei mezeifutó Világkupa sorozat állomásain is sokat tettem azért, hogy az álmaim megvalósulhassanak. Hat alkalommal a legjobb tíz között végeztem, egyszer-egyszer 4., 6. és 7. lettem. Nem állok rosszul, de minden lehetőséget meg kell ragadnom a következő három pályaversenyemen, hogy a pozíciómat tartani tudjam, illetve inkább javítani azon. Sok függ attól, hogy képes leszek-e megdönteni az egyéni rekordjaimat, minden másodperc, sőt, tized lefaragásából előnyöm származhat. Berkovics Imre, a mesterem azt tanácsolta, hogy most még ne az olimpiai céljaim járjanak a fejemben, hanem a római Európa-bajnokság, ahol az 5000 és a 10000 méteren is a legjobbat szeretném kihozni magamból, mert ott nem csak a helyezés számít, hanem a megszerzett világranglista pontjaim is. A csúcsok csúcsát persze az jelentené, ha a 2021 es sikeres formaidőzítést megismételve Párizsban is egyéni rekorddal tudnék villantani. Az pedig hab lenne a családi tortán, ha Balázs, a férjem is bekerülne az olimpiai csapatba, és kéz a kézben, egymásnak drukkolva és segítve utazhatnánk Párizsba-” mondta befejezésül a BHSE és a sportszázad büszkesége.

 

Szalay Péter
SzPress Hírszolgálat
Fotó: AFP, Családi felvétel